A minap tárgyaltunk egy középvállalattal, akikkel 5 és fél órán át boncolgattuk, hogy milyen irányba kellene elindulni a cég átszervezése kapcsán.

Ez egy vidéki cég, egy 3000-es településen, és annak idején még szövetkezetként is működött az elődje. Az utóbbi két évben nagyon dinamikusan nőtt, mondhatni túlnőtte magát. A cégvezetés igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a cég szervezettségét, működési hatékonyságát felzárkóztassa a megnövekedett tempóhoz. Ez gyakorlatilag nem sikerült és nem a cégvezetés hibája miatt. Perszer-persze, mondhatjuk, hogy mindig fejétől bűzlik a hal, de itt más is van. Méghozzá a nagy múlttal rendelkező, jellemzően vidéki cégeknél tapasztalható két legnagyobb probléma.

Az egyik, hogy a múltbeli érdemek alapján gyakran olyan emberek vannak kulcspozícióban a cégnél, akik 30, akár 40 éve a cégnél dolgoznak. Minden tiszteletünk az övék, de gyakran előfordul, hogy nem bírják már a 21. század diktálta tempót mind sebességben, mind technikai újításokban. Ugyanakkor ők jellemzően kiváló szakemberek, akikre szüksége van a cégnek, csak egyszerűen a mostani feladatukra már nem igazán alkalmasak. Itt jön a klasszikus kulcsember dilemma kérdése: Mit kezdjünk ezekkel az emberekkel? Hol találunk nekik szerepet?

A másik fő probléma a munkaerőhiány. Amikor a településen már mindenki az adott üzemben dolgozik és már 100 km-es távolságról is járnak be emberek dolgozni, akkor egyre nehezebb lesz főleg kvalifikált munkaerőt találni. Egy-egy középvezetői pozícióra akár hónapokig is kell embert keresni és ha megtaláltuk sem biztos, hogy ott is marad hosszú távon.

Ezeknél a cégeknél nem működnek a klasszikus szervezetfejlesztési módszertanok, mert azok egy tollvonással elintézik, hogy Józsi bácsi, – aki 38 éve ott dolgozik és üzemvezetővé nőtt ki magát, de a mai tempót már nem látja át -, alkalmatlan a feladatára és hogy fel kell venni erre meg arra a pozícióra embert, ugyanakkor nem számol azzal, hogy egy kis településen nem lehet érzelemmentes döntéseket hozni, ott mindenki ismer mindenkit, az emberek segítik egymást. Ha valakit elküldünk egy ilyen cégtől, másnap a szemébe kell nézni, mert a szomszédunk. Ez nem Budapest.

Az ilyen helyzetekre kellenek igazán az emberközpontú módszerek!